2012. november 30., péntek

Egy kis beszámoló

Tudom, hogy ígértem  fülbevalót, és azt is, hogy múlt hétvégére. A fülbevaló kész, anyának át is adtam és nagy sikere lett. Képet ígérem minél hamarabb rakok fel, csak most nem elérhető számomra a fülbevaló. Valamint a fülbevalóval együtt felteszek egy gyöngyhorgolt karórát is, ezt tegnap este fél óra alatt sikerült is összehoznom, és kész lettem Zoli sapkájával is, szóval azt is felteszem :)
Magáról a gyöngyhorgolásról annyit, hogy vagy 2 éve próbálkoztam már vele, csak nem sikerült úgy ahogy én akartam, most meg hogy megtanultam horgolni, a sokak által mumusnak tartott törökhorgolásba kezdtem bele (miért is ne, elvekben egyből a legnehezebbel kezdtem :P). Nagyon megtetszett a technika és garantálom, hogy több ékszert, valamint kiegészítőt is fogtok még látni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése